kohorsztermékenység
A termékenység keresztmetszeti mutatóit kohorszokra, vagyis születési évjáratokra is ki lehet számítani. Ebben az esetben a mutatók értéke az adott születési évjáratba tartozó nők ténylegesen szült gyermekeinek átlagos számát, valamint az életük folyamán ténylegesen szült leánygyermekeik átlagos számát illetve a további termékenység mutató egyes kohorszra vonatkozó számát jelenti. A leggyakrabban használt kohorsztermékenységi mutató egyszerűen az egyes kohorszok kumulált termékenységét mutatja, vagyis azt, hogy az adott születési évjáratba tartozó nőknek a megadott életkorukig átlagosan hány élveszületett gyermekük volt.
Azon kohorszok esetén, amelyek már elérték termékeny életszakaszuk végét, a 49 éves korig számolt kumulált termékenység megegyezik a befejezett termékenységgel. A befejezett termékenység vagy végső gyermekszám a demográfia egyik legfontosabb mutatószáma, amely összefoglalóan mutatja be egy adott generáció tényleges termékenységét. Nagy hátránya, hogy mivel csupán a nők termékeny időszakának végeztével állapítható meg, elsősorban utólagos leírásokra alkalmas. Mivel ma Magyarországon a negyvenes életéveik második felében már igen kevés nőnek születik gyermeke, gyakorlatilag már a 45. életév után befejezett termékenységről beszélhetünk.
Néhány születési kohorsz adott életkorig kumulált termékenysége Magyarországon
Magyarországon már az 1950-es években született kohorszok befejezett termékenysége sem érte el a 2 gyermek/nő értéket, de megközelítette azt. A termékeny életszakaszuk jelentős részét már a rendszerváltás után leélt kohorszok befejezett termékenysége még nem számolható ki, de a kohorsztermékenységi adatok arra utalnak, hogy befejezett termékenységük jelentős mértékben elmarad majd a 2 gyermek/nő értéktől.
Szócikk letöltése PDF-dokumentumként.
Adatok letöltése Excel-dokumentumként.