• Nyomtatás

Migráció

A migrációs kutatások a 80-as évek végétől, a migráció megjelenésével együtt, kezdődtek el Magyarországon, és a migrációs trendeknek megfelelően a 2000-es évek második feléig elsősorban a bevándorlásra fókuszáltak. Az NKI-ban több hazai és nemzetközi kutatás zajlott, amelyek elsősorban a bevándorlók és az új állampolgárok összetételét, a migráció okait, hátterét, valamint a bevándorlók integrációját vizsgálták. Ugyanakkor a közelmúltban több kutatás is a migrációs statisztikai rendszer hiányosságainak és fejlesztési lehetőségeinek feltárására irányult. Az utóbbi években az országot elhagyók számának növekedésével előtérbe került az elvándorlás vizsgálata, különböző módszertanon alapuló becslések készültek az elvándorlók számáról, valamint egy kísérleti jellegű pilot-kutatás a külföldön élő magyarok száma mellett különböző jellemzőiket is megpróbálta feltárni. Mindezek mellett az elvándorlási szándékot meghatározó tényezőket, valamint az életút-eseményekkel való összefüggését is vizsgáljuk kutatásainkban.


Kutatók

GÖDRI Irén, HORVÁTH Veronika, MELEGH Attila, TÓTH Pál Péter


Kutatások

Visszatérő migráció – szelekció, okok és hatások

A szocialista modernizációtól a migrációs viták felerősödéséig

Bevándorlók munkaerő-piaci integrációja Magyarországon

Ausztriában dolgozó magyar idősgondozók munkamigrációja

Bevándorlás a Szovjetunió utódállamaiból Magyarországra

A nemzetközi migrációs folyamatok alakulása Magyarországon

A migrációval kapcsolatos várakozások és az életút események szerepe a migrációs szándékok kialakulásában és megvalósulásában

A migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában (SEEMIG)

A migrációs statisztika fejlesztésének lehetőségei

A bevándorlási és integrációs statisztikai rendszer fejlesztése

A migráns nők integrálódása az európai társadalmakba (FEMAGE)

A magyarországi bevándorlás okai és következményei